;

Az úszás az egyik olyan sportág, amelynek alap képzésnek kellene lennie a gyerekek életében, már óvodás kortól. Nem csak azért, mert erősíti az izmokat, növeli a tüdőkapacitást, vagy javítja a memóráit. Hanem azért is, mert életmentő mozgásforma! A mai napig sokan halnak meg minden évben vízbe fulladással. A gyermekek nyaralása során fellelhető kockázatokat csökkenteni kell, például a vízbiztonság növelésével.

Az Európai Úszó Szövetség (LEN) is felismerte ennek fontosságát és 2018-ban meghirdette a Lern-to-Swim, Prevent Drowning programját. Valamint hazánkban is elindult 2021-ben az Úszó Nemzet Program, melynek célja, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni. A program egyelőre 20 városban fut.

A mindennapos testnevelés részeként az úszásoktatás bevezethető a tantervbe és az emelt számú testnevelés óráknak köszönhetően könnyebben megvalósítható. Az Újszilvási Tan- és Sportuszoda pedig megfelelő minőségű környezetet kínál az oktatáshoz.

Példaként a Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola újszilvási tagintézményében a 2021/2022-es tanévben a mindennapos testnevelés keretein belül a heti 5 órából 2 óra úszásoktatás volt. Minden osztály úszott a tanév során. Összesen az alsó tagozatos osztályokban 136, a felsőben pedig 109 tanuló vett részt az oktatásokon.

A szakmai felmérésük szerint a 4-8. évfolyamokon a gyerekek 90%-a már a mély vízben úszik, 1-3 évfolyamokon a gyerekek 90%-a a tanmedencében úszik, de még további oktatást, fejlesztést igényelnek ahhoz, hogy a mély vízben is biztonsággal ússzanak.

Az úszásoktatással tehát nagy fejlődést lehet elérni a gyermekek vízbiztonságának érdekében, mellyel az egészséges életmód felé tereljük őket, valamint biztonságosabbá tehetjük a vízparti nyaralásokat. Fontos, felelősségteljes program tehát, ha egy intézmény felvállalja a diákjai, óvodásai úszásoktatását.

Keressen minket a +36 70 775 3885-ös telefonszámon!